A nők abba szeretnek bele, amit hallanak, a férfiak abba, amit látnak. - állítja egy bölcs mondás.
A férfiak termmészetükből adódóan vizuális alkatok. Ezért a nőknek tilos figyelmen kívül hagyniuk azt a tényt, hogy csábítás első lépése és egyben a leghatékonyabb fegyvere a megjelenésük, a kisugárzásuk. Mindegy, hogy milyen adottságokkal rendelkezik egy nő, legyen husibb vagy vékonyabb, szőke, vörös, barna vagy fekete, magasabb vagy alacsonyabb, idősebb, vagy fiatalabb, egy ízlésesen, stílusosan erotikus megjelenéssel ragadni fognak rá a férfiak.
Egy másik mondás azt állítja, hogy nem a ruha teszi az embert. Szerintem bizony ez az állítás több sebből is vérzik. Azt azért tudjuk, hogy bizony az első benyomásunk a másik emberről annak megjelenése alapján alakul ki és ennek alapján döntjük el, hogy akarjuk-e jobban megismerni az illetőt vagy sem, akarunk-e közelebb kerülni hozzá vagy inkább nem. És a megjelenésünkhöz szorosan kapcsolódik, hogym ilyen ruha, fehérnemű van épp rajtunk. Így működünk mi emberek.
Nagyon fontos tehát, hogy hogyan választjuk ki azokat a textíleket, amelyekbe alkalom adtán belebújunk. Nézzük meg mit érdemes figyelembe venni, amikor ruhát és fehérneműt választunk ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból pláne ha a csábítás a cél.
A hozzánk illő ruha megválasztása
Egy páratlanul kidolgozott díszes hálóing, feszülő cicaruha, erotikus szett mindenképpen legyen olyan, amit szívesen hordasz, kényelmesen viselsz, amelyben saját magadat a tükörben szexisnek találod. Bemutatása előtt mindenképp állj be a teljes alakos tükör elé, és próbáld el bevonulásod pillanatát. A stílusodhoz, alkatodhoz illőt válassz, olyat, amely az egyéniséged szexi mása, téged mutat be meztelen valódban. Lehet merészebb vagy visszafogottabb darab az csak rajtad múlik.
Mindenkinek vannak olyan testrészei, melyeket szeretne eltakarni, amelyek szerinte nem tökéletesek. Minden ruha más, mást fed fel, mást takar el. Egy-egy csábító fodorral a "kellemetlenségeket" elbújtatva hódíthatsz, a merészebb kivágások, átlátszóságok pedig teljesen elterelik a figyelmet.
A megfelelő szín kiválasztása
A jó ruházat megmutatja ami szép és elfedi azt, amit nem annyira szívesen mutatunk meg. Az elfedés és feltárás között van egy átmeneti fokozat: az átlátszóság. Egy átlátszó részekkel kombinált ruha vagy fehérnemű attól annyira szexi, hogy nem közönséges, nem mutat meg mindent, ugyanakkor nem is takarja el teljesen az idomokat, csak sejttet. A textúra és a szabás mellett a szín is nagyon meghatározó. A legfőbb színek a fekete, a fehér, a piros, és egy-egy kékes vagy bézs darab. A bőrödhöz illő mintás darabok például a fekete és a vörös hódítóbbak, míg a fehérek szolidabb kombinációk. Kérdezd meg akár róla barátnőidet, sőt próbálj fel hozzá parókát, hogy akár teljesen más nőként érezd magad, és önbizalommal telve fedezd fel a szexuális együttlétek olyan oldalát, amit talán még sosem éltél át.
Félénk típus vagy? Vagy domina jellemzőket hordozol? Szereted a merészebb elképzeléseket? Ha igen- ha nem ehhez mérten biztonsággal dönthetsz.
Mennyit mutasson meg belőled?
Az attól függ. Van helyzet, amikor a teljesen átlátszó, és alig takaró fehérneműkben kell megjelenni, de van olyan is, amikor a sejtelmes, eltakart részek váltják ki az őrült szexi pillanatokat. Ha kevésnek ítélsz egy-egy kivágott mintát, akkor további kiegészítőkkel, például harisnyával, harisnyakötővel, kesztyűvel, tangával, mellbimbóékszerrel, de akár bilinccsel is feldobhatod a megjelenésed. Több fajtájából bulikra, partikra, romantikus estékre, szexhez, különleges alkalmakra és fantáziálgatásokhoz is találsz megfelelő ruházatot.
Fotó: huannamistyle.cafeblog.hu
A méret
Mindenképp tanulmányozd a mérettáblázatot! Az erotikus ruházat méretezése eltérhet az általános megszokott méretezéstől (általában kissé nagyobb).
Tipp: Amennyiben kezdő vagy a szexi bevonulások és meglepetések terén, elsőre inkább diszkrétebb darabokat válassz. Majd amikor elkaptad az ízét a dolognak, próbálkozz fokoztosan egyre merészebb cuccokkal.
Férfiaknak: Hogy válasszunk ajándékba szexi fehérneműt?
Utolsó kommentek